Normális tudatállapotban az elme három fő funkciót tölt be. Az „alacsonyabb értelem” (manasz) az a rész, amely legközvetlenebb kapcsolatban áll az érzékszerveken keresztül beérkező adatokkal. Összegyűjti az érzékelési adatokat, mind az öt érzékelésből és mozgásos reakciókkal koordinálja őket. Felveszi az észleléseket, és pillanatról pillanatra változik. Mivel rengeteg külső behatás éri, az alsóbb értelmet folyamatosan elárasztják az adatok.
Az alacsonyabb értelem kijelzi az érzéki behatásokat, és emléknyomokat is képes tárolni, ezért a korábbi tapasztalatokat képes a mozgásos válaszokban hasznosítani. Ezt az alacsonyabb értelmet vagy elmét a jógában manasznak nevezik.
A manaszban megjelenő adatok értelmes használata két másik funkciótól függ. Ezek közül az első az énség (Ahamkára). A manasz nem hordozza az öntudatosság érzetét. A természethez és az érzékelhető jelenségek áramlatához kötődik. Automatikusan felveszi az érzékelési adatokat, és automatikusan reagál a szokások vagy ösztönök alapján.
Az „Én” érzete adja meg a képességet, hogy elhatároljuk önmagunkat a jelenségek áramlatától, és úgy gondoljunk magunkra, mint individuális lényekre. És itt belép az a fejlődési lépés, hogy a gondolatok az én gondolataim.
Amikor az érzéki behatások megérkeznek az alsó érzékelő motorikus tudaton keresztül, ez az Énség (ahamkára - én csinálom, én csináló) alakítja át őket személyes élménnyé azzal, hogy az egyéni létfelfogáshoz rendeli őket. Az Énség az elkülönülés érzetét adja a világ többi részétől, az elhatároltság és egyediség érzését kelti. Ez a terület határozza meg, hogy az érzékelési adatok és az emlékek közül mi az „én”, mivel tudok azonosulni. Ez a szubjektivitás tulajdonsága. Felveszi, ami beáramlik, és egyfajta énség érzékelésben engedi ki. Tehát összegezve: amint egy beérkező érzékelés megjelenik a manaszban, vagy a manasz képernyőjén, és az énséghez kapcsolódik, döntéseket kell hozni, bizonyos ítéleteket kell alkotni és egyes esetekben választ kell kibocsájtani. Ez a különbségtétel vagy ítélkezés a harmadik fő funkció. Felbecsüli a helyzetet és bizonyos cselekvések mellett dönt. E döntési képességet a jóga pszichológiában buddhinak nevezik. Ez a „koronaékszer” a megkülönböztetés és a megértés. A buddhi tehát egy speciális intelligenciát vagy bölcsességet jelent.
Ez a három funkció /adatgyűjtés, személyesség élménye és döntési képesség/ alkotja a jógában az elme fogalmát, és központi helyet foglal el a jóga pszichológiában.
Egymással együttműködő tevékenységük hozza létre azt, amit mi „normál éber tudatállapotként” ismerünk. Együttesen alkotják az „elmét”, az elme azon részét amelynek tudatában vagyunk. A három funkció a jóga filozófiában /manasz, ahamkara és buddhi/ és a jóga pszichológiájában együttesen alkotja a „belső eszköztárat”. Ezzel a három alapvető struktúrával több más struktúra áll kapcsolatban, amely körülveszi és támogatja a három működését. Ezek egyike a memóriabank vagy csitta, amely elsősorban a tudatos szférán kívül fekszik. Ez az elmúlt benyomások és tapasztalatok tárháza. Innen bugyborékolnak fel a különféle emlékek az alacsonyabb elme képernyőjére. E belső mentális komponensekhez képest kívül helyezkedik el az öt érzék (hallás, látás, ízlelés, tapintás, térérzés), mely betáplálja az adatokat, amit a manasz regisztrál. Az összetett elme másik oldalán található az emberi tudat legbensőbb vagy legmagasabb szintje. Ezt többféleképp nevezik: Self, Purusa, Brahman, Átman, vagy Dzsíva a különféle iskolák szerint. Ez a kulcs a jóga pszichológiájához, mert e tudatszint elérése köré szerveződik maga a gyakorlás. Ez egyben a legmagasabb tudatállapot és a psziché legbensőbb központja.
Gondoljuk át az elme működését: az érzékelő, motorikus elme /manasz/ nem képes értékelni az információt, amit begyűjt, egyre többet és többet vesz fel. Begyűjti az érzékszervek információt, és a szokások vagy ösztönök szintjén reagál. Sem a szokások, sem az ösztönök nem jelentenek értékelést, így a megítélés vagy különbségtétel meghaladja a manasz képességét. A buddhi a különbségtétel ereje, ő az, aki döntéseket hoz. A manasz véghezviszi a parancsait, összhangba hoz egy reakciót azzal az érzéki benyomással, amit befogadott. Az olyan dolgok, mint a tervezés, vágyakozás, emlékezés, vonzódás, hála, szexuális impulzusok, szégyen, félelem, szeretet, kötődés, gyűlölés, féltékenység, harag, és így tovább, mind az alacsonyabb elme a manasz jelenségei.
Mindig a buddhi dönti el, hogy enged-e az impulzusnak vagy sem. Azt mondhatjuk, hogy a tervezés elsősorban a manasz funkciója, bár a terv magját, a lényegi döntést a buddhi hozza meg. A manasz önmagában nem képes döntést hozni. Az alacsonyabb elme /manasz/ fő feladata, hogy az információ beérkezzen, és a cselekvés ahhoz mérten simán végbemenjen. Felsőbb parancs hiányában azonban szokások alapján reagál, vagy mindent összekavar. Amennyiben az emberben gyenge és fejletlen a buddhi, olyan mértékben térítik el a benyomásokra és körülményekre adott reakciói.
A válaszreakcióinkat érzelmi behatások színezik. A tetteket az impulzusok és a múltból eredő kondicionáltság határozzák meg. Ahogy azonban a tiszta buddhi fokozatosan felbukkan, meghozza azt a képességet, hogy kilépjünk a külső behatások által irányítottság köréből. Amint a Buddhi egyre kifinomultabbá válik, egyre inkább képes lesz független és kreatív döntéseket hozni. Amikor az alacsonyabb értelem vagy elme nem vesz fel folyamatosan érzéki benyomásokat, akkor nyitottá válik a belülről érkező impulzusokra.
A manasz mögött húzódik az emlékek tengere a múlt tapasztalatainak nyomaival. A benyomásoknak ez a tárháza /csitta/ az az alap, vagy mentális áramlat, melyben az elme fennmaradó része működik. A csitta tehát az alapelem, melyből kiemelkedik a mentális tevékenység. Ez a modern pszichológiában a tudattalannak felel meg, ez az a terület, amely kívül esik az éber tudatosság mezején. A tudat minden eleme, a buddhi, a döntéshozás képessége, az ahamkára, az Énség, Én-csináló vagy identitás, sőt még a manasz is, az érzékelő motorikus elme, ebből a csittának nevezett alapból emelkedik ki. A csitta azonban két funkcióval bír. Passzív befogadó szerepe mellett van egy aktívabb oldala is. Amikor a külső benyomások becsapódnak, akkor bizonyos ösztönös reakciókkal vagy primitív késztetésekkel reagál. Ezekből keletkeznek az érzelmek.
Jóga anatómia 1 - a lábfejek
A lábfejeknek mindig aktívnak, energiával teltnek kell lennie, kivéve, amikor az egész test pihen, és teljes nyugalomban van.
Hogy helyes és teljes legyen az udána prana áramlása az egész testben, a lábközépcsontokat szét kell tárni, és nyitottan kell tartani! Álló helyzetben ez azt jelenti, hogy a öregujj és kislábujj közötti gumókat széthúzzuk.
A sarkunkat ugyancsak széttárva kell tartanunk, ami azt jelenti, hogy álló helyzetben 4 ponton támaszkodunk; öregujj, kisujj, és a sarok két széle. Ezen a négy pilléren való támasz a lábikrákban is aktivizálja a prána áramlását, támasztékot ad a láb többi részének, és a medencének is! A lábujjaink legyenek lazák, de aktívak. Amikor állunk csak a nagylábujj begye érintkezik erőteljesen a talajjal, a többi lábujj lazán ráfekszik a talajra. A boka is nagyon fontos ízület, hiszen állás közben rá nehezedik a test teljes súlya. A lábfej mozdulatait a boka továbbítja a láb és a medencefenék felé, így vesz részt a gerinc alátámasztásában. A térd egy nagyon sérülékeny ízület, ezért is fontos, hogy állás, valamint járás közben helyesen használjuk lábfejünket, hogy a terhelés egyenletesen érje a térdet! A térdek tehermentesítésében fontos szerep hárul a combra is. Ekkor az elülső combizmok kerülnek főszerepbe. A szék póz erősíti ezen izmokat! A belső és külső combizmokat nehéz bevonni a munkába, de ezekre a legalkalmasabb pozíciók a háromszög póz, feszített hegy póz, valamint a törzshajlítással végzett figyelő póz. Amikor a comb minden izma dolgozik, és a lábfej is aktív, a térd hátulsó része kilazul és kitárul, és térd 4 hátsó csontja vonalba kerül egymással. Ekkor a már sérült és heges inak is részesei lesznek az udána prána áramlásának és ismét rugalmassá, élettel telivé válnak, bár a gyakorlás során a téred inak hamar észrevetetik magunkat, a pozíciót csak akkor kell könnyíteni, vagy változtatni, ha a térd feszülése igen erőteljes, vagy éles fájdalom jelentkezik. Enyhe feszülésnél a légzés elmélyítésével az inak és a környező kis izmok kioldanak, ellazulnak.
Jóga anatómia 2 - horpaszizom
A horpaszizom a legfontosabb izomcsoport, mely a gerinc mellett a bordák alól indul és csatlakozik a medence izomzatához. Fontos, hogy ezt az egyébként, a kor előrehaladtával egyre gyengülő és tónustalanná váló izmot mindig rugalmasan és kondicionálva tartsuk. Ha ez az izom egészséges, zsigeri szinten folyamatosan masszírozza a veséket és mellékveséket, de elkerüljük vele a derékfájást, melyet az ülő idegek gyulladása okoz, melyek leggyakrabban a pangó horpaszizom miatt gyulladnak be! Fekvő, ülő és félig álló jóga gyakorlatokkal, újból élettel telivé válik ezen izomcsoportunk.
A leghatékonyabb pozíciók; a támasztott mérleg, felhúzott keresztezett ülés, és a jógi bölcsője.
A támasztott mérleg, mindig az álló kutyából indul, és támadó állásban zár!
Az emelt keresztezett ülést, sziddhi ászanával zárni a leg optimálisabb, ám ha ez még gondot okoz, jóni üléssel is befejezhetjük.
A jógi bölcsője gyakorlatnál nagyon fontos, hogy a lábujjak visszafeszítve legyenek, a horpasz izomi rész pedig lefeszítve érinti a talajt. Érzetben egészen más, mint a hasonló hasizom gyakorlat! Seva ászanával zárjuk!
Jóga anatómia 3 - térd ízület
A térdízület az emberi szervezet egyik legösszetettebb izületi struktúrája. Az izületet a combcsont condilousai és a sípcsont condilusai alkotják. Maga az izület igen komplex, stabilitását szalagok és különleges „porc sarlók” un. meniscusok teszik lehetővé. A térd tulajdonképpen egy csigás rendszernek fogható fel. A feszítésben a négyfejű combizom vesz részt főként és a térdkalácson (patella) keresztül nagy erővel húzza a sípcsontot. A hajlító csoportban a biceps femoris és félig-inas és a félig-hártyás izmok vállalnak nagy szerepet (a hajlító izmokat, mint Hamstring izmokat szokták említeni). Az izmoknak a térd mozgatásán kívül stabilizáló szerepük is van. A két erős oldalszalag megakadályozza, hogy a két hosszú csont (comb és sípcsont) egymáshoz képest oldalra billenjen-nyíljon. Leggyakrabban a belső oldalszalag sérül (ligamentum collaterale mediale). Ez nem egy húr, hanem egy erős inas lemez, mely inkább felszakadozik, mint egy kelme a sérüléskor, mint elpattan. Ízületi porc (üvegporc, hyalin porc) borítja a hosszú csontok azon végeit, melyek másik csonttal ízesülnek és mozgó (vagy éppen merev) ízületet alkotnak (diarthrodialis ízületek). Az ízületi porc legfontosabb funkciója, hogy rajta keresztül történik az erőátvitel az ízületi felszínek között, lehetővé teszi a szinte súrlódásmentes mozgást, egyenletesen szétoszlatja a ráható erőket az egész ízületen belül és csillapítja az esetleges nagyobb ütésekből származó rázkódást is.
A térdízület testünk egyik legbonyolultabb teherviselő ízülete, amelynek képesnek kell lennie a testsúly fájdalommentes átadására a törzs felől a talaj irányába: mivel a testsúlyterhelés miatt rendkívül jelentős az ideható nyomóerő, az ízületek közül talán itt van a legnagyobb esélye a különféle sérülések előfordulásának.
Ha a térdben nő az ízületi nyomás, akkor duzzanat alakul ki, ami fájdalmassá válik, és ízületi diszkomfortérzés alakul ki. A duzzanat elindít egy hibás körfolyamatot, ami izomgyengülést, ízületi instabilitást, túlmozgást, túlterhelést okoz: ezek együttesen tovább növelik a fennálló gyulladást, újabb porckopásos folyamatokat generálva. Kezeletlen probléma esetén - a fájdalom és mozgáskorlátozottság növekedése miatt - a radikális gyógyszerterápia helyett vagy mellett gyakran a műtét marad az egyedüli megoldás.
A megelőzés szempontjából nagyon fontos, a helyesen kialakított életmód és a rendszeres mozgás. Általános érvényű életmódi szabályok nem adhatók, de a porc épségének, valamint az izomzat tónusának és erejének megőrzésében - az ideális testsúly mellett - elsődleges szerepe van a célzott ízületre jótékony hatású, a négyfejű comb izom erősítését célzó, a szalagok rugalmasságát megőrző mozgásnak. Erre is rendkívül alkalmas a jóga pavanamuktászana anti-reumatikus csoportjába tartozó gyakorlatsorozatának lábhajlító ászanái.
Ilyenek: dzsáni namana(térdhajlítás),dzsánu csakra(térdkörzés),ardha titali ászana (fél-pillangó), púrna titali ászana (teljes pillangó)
A végtagokban áramló udána prána, felelős a végtagok megfelelő koordinációjáért a helyes testtartásért is.
Forrás: http://www.devaprashad.eoldal.hu/
Kommentek